tekergő holdfény járja be utunkat,
kezem a vékony ujjakon,
tovapereg a hűvös szél bőrünk ráncain....
lakom dunaparti emlék,
játszó-terem...
holmi talmi kellék
a hold...pergetem
a hűtlen szelet
összeráncolt ujjaink
tétova szélein....
álmodott tekergés ez,
éltünk a vékony bőr alatt...
a fájdalom...
mintha tükrök szilánkjaival takaróznék,
megsebez a fény....
tekereg a hold,
könnyezi a Duna partját...
tudja már, hogy
utolszór keresem föl
szeretőm sírját....
2008. december 16.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.